Should anyone be interested, new sessions are held here.

A függöny meg fehér. Amugy. Persze mit várjon az ember valakitől, aki képes a guppikat gömb alakú akváriumban tartani.

Hanyagabb kollégák szoktak rá újabban arra, hogy egy-egy ímélemre, melyben arról faggatom őket, hogy azt a cash paymentet mégis hova utaljam vissza, ha nincs hozzá számlaadat, azt válaszolják, mintegy terelésképpen, hogy „férjed-urad kérdezd, az a biztos.” Én pedig kérdőn nézek a srácra, hogy mióta tudunk számla adatok nélkül casht reverszelni, ő pedig kérdőn néz az ímélre, majd a tőle megszokott, kimért stílusban azt mondja,
- Nos, meglehet, hogy ő úgy gondolja, hogy nincs közös témánk, és így akarja elősegíteni a kommunikációt… de attól még ezt így tényleg nem fogod tudni visszautalni.
Így hát megírtam a választ a magam finom módján, Bandi baszod, nincsen nekem erre időm, mi most azt próbáljuk kitalálni, hogy milyen színű legyen a függöny. Bandi erre azt válaszolta, hogy nála kék, és csak ajánlani tudja, amin elgondolkodtam, de ez még nem változtat a tényen, hogy Bandi szerintem kurvára nem telefonált számla adatokért azóta sem, de most nem erről van szó, és amugy is minek idegesíteném magam 30 eurón.
A függöny egyébként rózsaszín volt, legalábbis abban a lakásban, amit néztünk. Ami lényeges előrelépés volt az előzőhöz képest, ahol meg a fal volt rózsaszín, épp ezért mondta a srác, hogy nem baj, a függönyt legalább le lehet cserélni. Mire én rákérdeztem, hogy ugyan miért cserélnénk le, erre válaszul elismételte, hogy semmi gond, a függönyt le lehet cserélni. Bár engem változatlanul nem a dolog lehetősége érdekelt, hanem hogy miért tennénk mi ilyet. Azt hiszem, talán itt vetettem be először, mintegy jelzés szinten, hogy szerintem én őt ki tudnám ütni. Persze csak akkor, ha nem lennék alapvetően gyáva (meghát rémesen béna, ugye), tehát eleve tárgytalan, de gondoltam, ő még nem sejti, hogy valójában hang vagyok, hátha megijed. A srác valóban egyet értett, kellemesen eltársalogtunk arról, hogy ma már vannak olyan párkapcsolatok, ahol nem a nő bántalmazott fél. (Csak hogy éreztessem, mennyi közös témánk van.) De természetesen ilyesmiről szó sincs, a kapcsolatunkat alapvetően a szeretet, a feltétlen őszinteség és bizalom jellemzi, illetve jellemezte, még azelőtt, hogy átment volna gyanakvó bizalmatlanságba. A bizalom kérdését agnus határozta meg a legjobban, én is örökre meg tudnék bízni bárkiben, aki fel tud emelni. Legalábbis így gondoltam, egészen addig, amíg egy roppant érdekfeszítő történetemet (hogyan tévedtem el ugyanazon a folyosón kétszer, vagy valami hasonló), melyet valahol a rakparton élénken gesztikulálva adtam elő, a srác azzal szakította meg, hogy
- Hoppá – majd azzal a lendülettel felkapott, és úgy ült le egy neki szimpatikus kőre, velem az ölében. Persze feltűnhetett volna, hogy nagyon csöndben van, ennyire tényleg nem volt jó sztori. Engem meg könnyű az ilyesmivel lenyűgözni, azonnal szuperhőssé avattam, még a rubikkockámat sem kellett kiraknia, sőt az elengedhetetlen szót sem kellett szúrópróbaszerűen lebetűznie (az amúgy is csak részegen az igazi). A bizalmatlanság felhője azóta tornyosul fölöttünk, mióta a srác a maga veszélyt nem ismerő, kissé talán elbizakodott módján elkezdte kihasználni, hogy fel tud emelni. Úgyhogy most már nem tudok úgy menni mellette az utcán, hogy ne kelljen állandóan feszülten figyelnem, mert ha épp olyan kedve van, akkor felkap, illetve, ha úgy ítéli meg, hogy úgy rövidebb, akkor felemel, felrak dolgokra, meg átemel dolgokon, adott esetben átdob… na jó nem. Mindenesetre baromi jó idegei vannak, mert bárki mást kikerget a világból, ahogy vinnyogok. De mivel 190 centivel és 90 kilóval lebben át a konfliktusokon, sok esélyt nem látok bosszúra. Annál is inkább, mert Jani bá eddig minden edzésen betett a ringbe, minden edzésen sírva jöttem ki (vártam, hogy elérjek az öltözőig, nyugi), és minden alkalommal úgy elvertek, hogy utána még sokáig fájt az is, ha nem a megfelelő oldalon könyököltem. Mindenesetre már látom lelki szemeimmel, ahogy megyünk egymás mellett, nekem egy óriási fekete volt a szemem alatt, a szám felrepedve… a szembejövők elszörnyülve néznek minket, én pedig szomorúan bólogatok, hát igen, ezt tette velem az az állat… és a világért sem pontosítanám, hogy melyik állat volt. És élvezni fogom.

- Te hallod, szartunk mi a kádba? – fordult hozzám öcsém, mikor egy pillanatra megállt gépelés közben. Nálunk az ilyen kérdéseken nem szokás meglepődni, pszichológiai okokat meg adott esetben pláne nem tanácsos kutatni, de ez most a házidolgozata volt fejlődéslélektanra, és leginkább az iskoláskor előtti időszakot firtatta (hivatalosan legalábbis). Előtte egész nap a Maciházat eszkábálta három cipősdobozból és egy tucat ikeás katalógusból. Csak hogy utána én eljátszhassam Mackógyerek Egy Napját, mint egy tesztképpen, mielőtt átviszi a célszemélyeknek. Mert ugye ha én el tudok játszani vele, akkor egy hétéves gyereknek is menni fog. Ehhe. Noha szeretem a kialakult szerepeket a családunkban, az öcsém dolgozik, én játszok, de biztosítottam róla, hogy nekem is vannak ám gondjaim. Például már hetek óta nem találom sehol a szemceruza hegyezőmet, ami több mint frusztráló, mert azzal a hegyezővel, amivel a színes ceruzáimat hegyezem, baromira nehéz ám kihegyezni. Erre nem átallott még ki is röhögni. Ráadásul ez a mondat se nézne ki olyan szarul, ha tudnék szinonimát arra, hogy hegyezni. Tehát akkor ez már kettő. Egy horror az életem, ez meg itt gúnyolódik velem. Másfél órán át Spongya Bobot kellett színeznem, hogy lenyugodjak. Valamelyikünket igencsak rosszul nevelték, ha engem kérdezel, de igazán nem szeretnék mutogatni.

Az apukám az előbb megmérte a vérnyomását, és csak azután ült le dolgozatot javítani.

"I just realized; maybe it's maturity or the wisdom that comes with age, but the witch in Hansel and Gretel, she's very misunderstood. I mean, the woman builds her dream house, and these brats come along, and start eating it."

Hogy pont most süllyedtem odáig, hogy Szex és New Yorkot nézzek.

There are days when I’m so happy I don’t even need make up because I’m radiating something from the inside so much that I like the way I look already. And there are days I’m so sad no matter how much make up I put on I look ugly, miserable, helpless and pathetic, and there isn't enough mascara in the world which could help disguising it. So now that I think about it, I don’t understand why I keep buying that fucking expensive stuff anyway.

Bár nem számítottam rá, de visszakaptam a hiányzó két gesztenyémet. És ezek sokkal szebbek, mint amiket elvesztettem. Végre megint négy gesztenyével játszom a zsebemben (és nem játszok. Mert én gyorsan tanulok). Azon gondolkoztam, ahogy futottam kifelé a ligetből, hogy maga nevetséges tanulságaival és alapvetően elkerülhető, felejtős helyzeteivel együtt sem volt még soha ilyen gyönyörű ősz a világtörténelemben. Meg azon, hogy természetesen most pont nincs nálam a fényképezőgépem. Bár ha nálam lenne se számítana, úgyis mindig ferde a szög, és valahogy sosem sikerül megörökíteni a fényeket meg a színeket úgy, hogy átjöjjön az a pillanat, amit megörökíteni szándékozom (és nem szándékozok. Bár erről a családunkban élő magyartanárt azért meg kellett kérdeznem). Márpedig most pontosan olyan volt a liget, mint a múlthéten vasárnap. Ez kicsit elszomorított, de ahogy továbbgondoltam a dolgot, rájöttem, hogy ez már teljesen mindegy, mert az őszi ligetről nekem most már mindig a múlthét vasárnap fog eszembe jutni, akkor is, amikor esetleg majd könyörgök érte, hogy bár elfelejteném.
A ligetből kiérve szembe jött egy bácsi, három fényképezőgéppel a nyakában, egy fotóállvány alatt görnyedezve. Én meg abban a pillanatban jöttem rá, hogy tulajdonképpen mennyire boldog vagyok, és ezen nagyon nevettem.
- Jó képek lesznek! – kiáltottam oda neki, mikor elfutottam mellette. De nem vártam meg, mit válaszol; tudtam, hogy már látja ő is.

Where I come from you have to know people very intimately indeed before they tell you about the rust on their volvo.

A fogvédő a leggusztustalanabb dolog a világon. Olyan, mint a futás, az is hasznos on the bright side. A fogvédőnél már csak az a rosszabb, amikor lépcsőzni kell felfelé, három emeleten, tízszer. De ami a legkimondhatatlanabb, legleírhatatlanabb, legnyomdafestéketnemtűrőbb az egészből, az mindezek (és egyebek) után még négy menet zsák, amikor már így is több mint két órája tart az edzés. Nos, ez az a szántás, amitől én már nagyon elszoktam az elmúlt öt évben. De legalább fekvőtámasz nem volt a végén, mert akkor én kialkudtam volna, hogy ma fekszek, de holnaptól támasztok is, esküszöm. És akkor reménykedve ráálltam a mérlegre, hogy ha ez alatt a két és fél óra alatt nem fogytam le az összes plusz kilómat, akkor soha, és kiderült, hogy még csak hetet. Hát ne is legyek lesújtva.

Mitvegyekfel, kérdeztem kétségbeesve. Randira? Leginkább semmit, mondták a csajok, mert viccesek. A kis Gucci ruhádat, mondta a család, mert ők is viccesek. Jó, de mi lesz ebből, próbáltam én a témánál maradni, mert valaki igenis nézzen bele abba a kurva kristálygömbbe, és nyugtasson meg. Nyugi, csak lazulj el, legyél önmagad és minden rendben lesz, mondták a csajok. Az a fontos, hogy nehogy véletlenül önmagad legyél, vagy legalábbis ne egyszerre, és akkor nem lesz baj, mondta a család.
Aha, szóval itt rontom el mindig.

...but I'll do it anyway.

Az utcaharcos fiúk mindig olyan csúnyán néznek rám, mikor megérkezem a terembe. Nem értem, miért, olyan kedves vagyok pedig. Ráadásul szépen, artikulálva és jól hallhatóan köszönök,
- Jó napot kívánok, a társastáncra jöttem. Itt lesz, ugye?
Én egy aranyos lány vagyok, amikor megerőltetem magam. Tényleg. Arra az elképzelhetetlenül kék szemű srácra is kifejezetten kedvesen mosolyogtam, akivel gyakorolnom kellett, pedig ő elég elszántan nézett rám. Párszor úgy vágott orrba, gyakorlás ide vagy oda, hogy meg is lepődtem, de annyi baj legyen, legalább nekem sem kellett vigyáznom. Nem is kértem bocsánatot, amikor eltaláltam. De azért mosolyogtam, mert egy kedves lány vagyok, mint említettem. Aztán Jani bá’ odakiabált a srácnak, Bence, a barátnőd mikor jön le, már régen láttam, na akkor kicsit szomorúbb mosoly volt, de hát ez már csak így megy.
- Nahát, mintha fogytál volna, te majom – kiabált öcsém át a termen, hogy lehetőleg mindenki hallja. Milyen méltánytalan. Pedig most, amikor én már végeztem az edzéssel, és leplezetlenül stíröltem a hétórási edzésen bemelegítést futó bunyós pasikat, (legalább tíz percig gombolgattam a kabátom, mert a gomblyukak valamiért nem akarták megtalálni a gombokat) eszembe jutott, hogy milyen gonosz vagyok, a testvéremhez nem is szóltam ma még. Bro is ott futotta a bemelegítőt abban az érdekes melegítőjében, amit annyira bírok, igen dizájnos. Gondoltam, búcsúzóul mondok még valami kedveset neki is, hogy örüljön.
- Hé, a búvárruhás fickó is fusson normálisan ott hátul! Mi ez, ez karkörzés?! Ne csak fussál, úgy én is tudom!
Szerintem vicces volt. Engem senki se szeret, hüpp. De vajon miért.

Az ősz persze nem csak a gesztenyékről szól, ahogy az élet sem mindig csupa szórakozás. És hát végül a gesztenyékkel is muszáj lenne kezdeni valamit. Mindig mindennel kezdeni kéne valamit, felcímkézni és feltenni a megfelelő polcra, és soha, soha nem felejteni el, hogy mi milyen címkét kapott és miért, bármennyi por kerüljön is rá. De ez már megint kezd zavaros lenni, és amúgy se akartam tovább bonyolítani a dolgot, mint a gesztenyék.
No de bármily zavaros is, a sorok között ott van a lényeg, ez mindig kiderül, mint egy tettes. Ez velem a baj, hogy mindig látom a lényeget, csak tudomást venni nem vagyok hajlandó róla. Pedig a lényeg ott van, és valamit csinálni kell vele. A lényeg ebben rendkívül hasonlít a gesztenyékre. Mindkettő pofon egyszerű. És ha már ott van, akkor mindkettőt tenni kell valahova.
Jobb, ha csak barátok maradunk, és semmi több, azon gondolkoztam, hogy csak ez a mondat hány sebből vérzik. Jobb, barátok, maradunk. Nekem vannak barátaim, de ők ilyet nem csinálnak. Nem bántanak meg direkt, csak azért, hogy fájdalmat okozzanak. Főleg ok nélkül nem. Igaziból kár volt annyi bekezdést áldozni arra a két szóra, ami a lényeg.
Egyébként nem az fájt, hogy velem nem, mással igen, van ilyen bringa. Az sokkal jobban fájt, hogy mással nem, velem igen, mert arra egyáltalán, soha semmikor, semmiféle mentség nincsen. Nem vagyok bonyolultabb, mint a gesztenyék, amiket gyűjtök, de elég sok mindent megértek, ezt is értettem, már akkor, amikor ő még nem is tudott róla. De persze nem haragszom. Nem azért, mert ő ezt érdemelné, hanem bántsa magát a faszom, akárhányszor eszembe jut az egész.
Megint én értem vissza elsőnek, de csak mert az apám mindig megáll a fordulónál az öböl környékén, legalább öt percre, ami gyakran tíz lesz, ha még a nap is süt, és csak azután fut tovább. Az ősz a hulló levelekről szól, erre gondoltam a fa tövében, ahova lerogytam.
Minden kapcsolatban vannak alapvető kérdések, amiket tisztázni kell, és jobb ezeken mindjárt az elején túl lenni. „Hogy a Tom és Jerry-t? Soha. Ki nem állhatom.” Rémülten kérdeztem, hogy Micimackót is utálja-e. „Dehogy is. Micimackó a legjobb. Sőt, abból is Tigris a legjobb arc, ha engem kérdezel.” Már majdnem fellélegeztem, de még mindig volt valami, ami nem hagyott nyugodni, mert ezen állt vagy bukott minden. „Ugye a muszáj-t csak véletlenül írtad ly-vel?” Egy pillanatra elgondolkodott. „Igazad van, azt j-vel kell írni.” Arra gondoltam, hogy azért az valahol jó érzés lenne, ha ő arra gondolna, hogy vajon én most éppen rá gondolok-e. Persze tudtam, hogy nem. De ettől függetlenül.
A levelek zajos zörgéssel hullottak körülöttem a földre. Méltatlan morgással rakódtak egymásra, mint a százszor újra gondolt, fáradt gondolatok, amik még el szeretnének mondani valamit, még belekiáltanának a csöndbe, de minden hiába, mindet szanaszét fújja majd a novemberi szél, aztán végleg betemeti őket a decemberi hó, amikor már nem fontosak az égvilágon senkinek, mert már a tél is elfelejtkezett róluk.
Az ősz a lehulló levelekről szól. A Duna part fakuló színeiről, ahogy rövidülnek a nappalok. A fejem fölött elhúzó madárcsapatokról. A csöndes elmúlásról, ami örökké fog élni bennem, amit mindig magam előtt fogok látni, ahányszor csak behunyom a szemem.
Egyszer csak egy sárgás-piros levél hullott a lábam elé. A szélein már kicsit barnult, de még nem száradt el teljesen, a formája pedig tökéletes volt. Érdeklődve forgattam.
Meg kellene tanulnom elengedni a dolgokat. Hagyni kell elmúlni, ami a múlté. Az ebéd alapanyagait se a kukából halásszuk ki. Mindez persze sokkal könnyebb lenne, ha emlékeznék, tényleg emlékeznék, és sosem nem felejteném el, hogy aminek vége, annak örökre vége, mert nem lehet visszatérni, soha, sehová, mert mindig csak előre lehet menni. Akkor könnyebb lenne. A nyári lombkorona se a tavalyi lehullott levekből van, érted.
The power of letting go. Szerintem az íróasztalom üvege alatt lapítom ki, határoztam el, továbbra is a levelet vizsgálva az ujjaim között. Ott legalább mindig látni fogom.
- Kellj már a földről, mert felfázol! – kiabált rám apám. Nem is vettem észre, hogy megjött. Hát te se adtál ki magadból mindent, ha ennyi szufla van benned, morogtam csöndben, de hangosan csak annyit mondtam,
- Vegyél rá. – Azért persze föltápászkodtam, ahogy végül mindig feláll az ember, ez már csak így megy. Bár néha nem árt, ha ránk kiabál valaki, hogy jó lenne már véget vetni az álmodozásnak.
Még visszanéztem a kocsi felé menet; tényleg szép lesz ez télen. A hóvirágok úgyis ki fognak majd bújni a legnagyobb hó alól is, amikor itt az ideje.
- Mi az, gyűjtöttél falevelet? – bökött apám a kezem felé. – Növénygyűjtemény, vagy mi?
Megrántottam a vállam. Ezektől a dolgoktól nem fog visszafelé folyni a Duna. De valami nyomuk csak kell legyen valahol. Valakit érdekelnie kell.
Legjobb lesz, ha barátok maradunk. Öntudatlanul megsimogattam a levelet a tenyeremben. Nem-nem. Egyetlen hervatag, elkésett őszi levél. Semmi több. Ez a lényeg.

És a Máté tényleg írt verset jól, sőt, a pumpkint se hagyta ki belőle. A Máté egy ilyen rendes.

On a Kulula flight, (there is no assigned seating, you just sit where
you want) passengers were apparently having a hard time choosing, when a flight attendant announced, "People, people we're not picking out furniture here, find a seat and get in it!"

On another flight with a very "senior" flight attendant crew, the pilot
said, "Ladies and gentlemen, we've reached cruising altitude and will be turning down the cabin lights. This is for your comfort and to enhance the appearance of your flight attendants."

On landing, the stewardess said, "Please be sure to take all of your
belongings. If you're going to leave anything, please make sure it's
something we'd like to have."

"There may be 50 ways to leave your lover, but there are only 4 ways out of this airplane."

"Thank you for flying Kulula. We hope you enjoyed giving us the business as much as we enjoyed taking you for a ride."

As the plane landed and was coming to a stop at Durban Airport, a lone voice came over the loudspeaker: "Whoa, big fella. WHOA!"

After a particularly rough landing during thunderstorms in the Karoo, a
flight attendant on a flight announced, "Please take care when opening
the overhead compartments because, after a landing like that, sure as
hell everything has shifted."

From a Kulula employee: " Welcome aboard Kulula 271 to Port Elizabeth.
To operate your seat belt, insert the metal tab into the buckle, and
pull tight. It works just like every other seat belt; and, if you don't
know how to operate one, you probably shouldn't be out in public
unsupervised."

"In the event of a sudden loss of cabin pressure, masks will descend
from the ceiling. Stop screaming, grab the mask, and pull it over your
face. If you have a small child travelling with you, secure your mask
before assisting with theirs. If you are travelling with more than one
small child, pick your favourite."

Weather at our destination is 50 degrees with some broken clouds, but
we'll try to have them fixed before we arrive. Thank you, and remember, nobody loves you, or your money, more than Kulula Airlines."

"Your seats cushions can be used for flotation; and in the event of an
emergency water landing, please paddle to shore and take them with our compliments."

"As you exit the plane, make sure to gather all of your belongings.
Anything left behind will be distributed evenly among the flight
attendants. Please do not leave children or spouses."

And from the pilot during his welcome message: "Kulula Airlines is
pleased to announce that we have some of the best flight attendants in
the industry. Unfortunately, none of them are on this flight!"

Heard on Kulula 255 just after a very hard landing in Cape Town : The
flight attendant came on the intercom and said, "That was quite a bump
and I know what y'all are thinking. I'm here to tell you it wasn't the
airline's fault, it wasn't the pilot's fault, it wasn't the flight attendant's fault, it was the asphalt."

Overheard on a Kulula flight into Cape Town , on a particularly windy and bumpy day: During the final approach, the Captain really had to fight it. After an extremely hard landing, the Flight Attendant said, "Ladies and Gentlemen, welcome to The Mother City. Please remain in your seats with your seat belts fastened while the Captain taxis what's left of our airplane to the gate!"

Another flight attendant's comment on a less than perfect landing:
"We ask you to please remain seated as Captain Kangaroo bounces us to the terminal."

An airline pilot wrote that on this particular flight he had hammered
his ship into the runway really hard. The airline had a policy which
required the first officer to stand at the door while the passengers
exited, smile, and give them a "Thanks for flying our airline. He said
that, in light of his bad landing, he had a hard time looking the
passengers in the eye, thinking that someone would have a smart comment. Finally everyone had gotten off except for a little old lady walking with a cane. She said, "Sir, do you mind if I ask you a question?"
"Why, no Ma'am," said the pilot. "What is it?" The little old lady said,
"Did we land, or were we shot down?"

After a real crusher of a landing in Johannesburg , the attendant came on with, "Ladies and Gentlemen, please remain in your seats until Captain Crash and the Crew have brought the aircraft to a screeching halt against the gate. And, once the tire smoke has cleared and the warning bells are silenced, we will open the door and you can pick your way through the wreckage to the terminal."

Part of a flight attendant's arrival announcement: "We'd like to thank
you folks for flying with us today. And, the next time you get the
insane urge to go blasting through the skies in a pressurized metal
tube, we hope you'll think of Kulula Airways."

Heard on a Kulula flight. "Ladies and gentlemen, if you wish to smoke,
the smoking section on this airplane is on the wing. If you can light
'em, you can smoke 'em."

A plane was taking off from Durban Airport. After it reached a
comfortable cruising altitude, the captain made an announcement over the intercom, "Ladies and gentlemen, this is your captain speaking.
Welcome to Flight Number 293, non-stop from Durban to Cape Town , The weather ahead is good and, therefore, we should have a smooth and uneventful flight.. Now sit back and relax... OH, MY GOODNESS!" Silence followed, and after a few minutes, the captain came back on the intercom and said, "Ladies and Gentlemen, I am so sorry if I scared you earlier. While I was talking to you, the flight attendant accidentally spilled a cup of hot coffee in my lap. You should see the front of my pants!" A passenger then yelled, "That's nothing. You should see the back of mine!"

It's quite a shit time to be sad when the one person with some consolation is the same one without whom no consolation would be needed in the first place anyway.

Well I'm here, that means something doesn't it
Oh won't you dance with me a little bit
Oh you don't notice, I guess the music's too loud.

Egyébként meg ősz van, és az nekem time of my life, mert ilyenkor lehet gesztenyét gyűjteni. Szenvedélyes gesztenyegyűjtő vagyok, az az igazság; teljesen extázisba tudok kerülni és akár két-három zacskóval is összeszedek. Aztán valahogy mindig elkallódnak, mert elfelejtkezem róluk. Vagyok így dolgokkal, hogy csak addig izgatnak, amíg nem birtoklom őket, de utána már nem érdekelnek különösebben. Tök izgi, amikor takarítás közben előkerülnek a gesztenyék a fiókjaimból meg az ágy alól, melyiket melyik évben szereztem, egész nosztalgikus hangulatba tudok kerülni. Amúgy szerintem az alakjuk miatt lehet, annyira jó fogdosni őket.
- De hát, - mondta a húgom kissé rezignáltan – fogdosni bármit lehet. – őt már nem hozzák lázba a gesztenyék. Szegény. Mindenesetre ebben a Máté is igazat adott neki később.
- Egy körfűrészt is lehet fogdosni, csak nem érdemes – és lássuk be, ez végtelenül bölcs hozzáállás, bár vannak kétségeim, hogy egy körfűrész felér-e egy gesztenyével. Vagy egy sündisznó például.
Ezúttal csak két-két gesztenyével tömtem tele a két zsebem, de kijelenthetem, két gesztenye engem sokkal jobban fixál manuálisan, mint mást a hajpödrés. (Abban én sosem láttam fantáziát.) Azért jött össze ilyen kevés, mert idén sajnos későn fogtam a gesztenyegyűjtésbe. Itt nálunk október közepére már sehol sem marad. Ezt a négyet is csak úgy fedeztem fel, hogy imádok belegázolni a(nehéz munkával összegereblyézett, a jó munkásemberektől bocsánat)z őszi avarba, és ezek megbújtak a levelek alatt.
- Nézd már, ezeket még nem szedték össze a kis lárvák – böktem oldalba a húgomat, és könyékig eltűntem egy levélkupacban.
Bár a sztorinak ez az a záró mondata, amit szerintem nem fogok elsütni, amikor egy olyan pasinak mesélem (egyrészt ennyire vagyok érdekes, másrészt meg érdekelte, hogy mért játszom gesztenyékkel, miközben hozzá beszélek (served him right)), akinek történetesen van egy két éves kisfia. Főleg, ha az a pasi boxol is. Vagy ha már ennyire hüje vagyok, hogy elsütöm, legalább nem teszem hozzá, hogy – De amúgy a gyerekek szerintem aranyosak… amikor csöndben vannak, vagy ha csak a tv-ben vagy képeken kell nézni őket…
Úgy érzem, én nem tudom, mit jelent a tűzzel játszani. Inkább nála hagytam a négy gesztenyémből kettőt, mert arra jutottam, hogy engem az is tök jól fixál manuálisan, ha egy-egy gesztenye van a két zsebemben, és én ennyire nagyon jó fej vagyok. Ő meg nem vágta hozzám egyiket sem. Ő is nagyon jó fej.

Jezus biztos, h bolcsesz volt, mondta az egyik lany tegnap edzesen. Hosszu haja volt, sosem borotvalkozott, 30 evesen meg otthon lakott, a mamaja istennek tartotta, es ha tett vmit, az csoda volt.
Az hagyjan, de Jezus ide jar a btk-ra. Komolyan. Epp itt ment el. Klassz tarisznya.